Nem tudom, hogy mások hogy vannak vele, de én nagyon szeretek idegen helyen aludni. Tudom, elég furcsa, de valahogy sosem volt ezzel problémám, sőt. Akár ismerősnél, akár szállodában vagy panzióban alszom, teljesen mindegy. Fogalmam sincs, hogy ez hogyan és miért alakult ki nálam, de az biztos, hogy nem találkoztam még olyan emberrel, aki szívesen aludna máshol. Bár az is lehet, hogy szerencsém volt, hogy még nem fogtam ki kényelmetlen, idegen ágyat.
Ha nyaralunk és szállodában alszunk, akkor nekem egy dolog van, ami nagyon fontos: ez pedig nem más, mint hogy legyen egy jó, vagy legalábbis jónak mondható teljesítményű hajszárító. Mivel nagyon hosszú a hajam, emiatt pedig magától szinte sose száradna meg. Egy időben, minden utazás alkalmával vittem magammal a saját hajszárítómat, egészen addig, amíg egyszer csak el nem hagytam. Azóta inkább megelégszem azzal, amiket a szállásokon adnak.
A legutóbbi pihenés alkalmával egy szuper jó wellness szállodában voltunk. Szép szoba, szép minden, és egy olyan jó hajszárító volt a szobában, amilyennel még sehol nem találkoztam. Persze kipróbáltam, és eldöntöttem, hogy nekem kell egy ilyen, a sajátom úgyis tönkrement. Úgyhogy ennek mentén kezdtem el agyalni, hogy milyen jó lenne, ha létezne hajszárító webshop. El is kezdtem kutakodni, és találtam is egy oldalt, ahol ugyan nem csak hajszárítók vannak, de mégis ez lett az én kis hajszárító webshopom. Emellett találhatók még különféle háztartási gépek, játékok, de még irodaszerek is.
Rengeteg ismert márka hajszárítója képviselteti magát az oldalon, mint például a BaByliss, Remington vagy a Braun. Ami nekem nagyon tetszett, az az, hogy nagyon sok féle színben lehet hajszárítót találni itt. Jó persze, mindenhol van választék, de üzletekben például igencsak korlátozott, szemben egy webshop kínálatával. Értelemszerűen az itt megvásárolt hajszárítókra is van gyári garancia, amit a gyártó ad a készülékekre, és mivel internetes vásárlásról van szó, így a 14 napos visszaküldési lehetőség is adott.
Egyébként egy szuper kis írásos segítséget is találtam az én kis hajszárító webshopomon. Igazából én arra mentem mindig, hogy jó erős legyen a hajszárítóm motorja, és minél több fokozattal legyen ellátva, de azzal már nem foglalkoztam, hogy milyen motor van benne. De most megtudtam, hogy vannak az AC motorok, amik a legjobbak egy hajszárító esetében, mert ezek bírják a legtovább. És mivel én általában a legmagasabb fokozaton szoktam használni, így el is döntöttem, hogy olyat fogok keresni, amiben ilyen motor van.
Ami az árakat illeti: különböző árkategóriában válogathatunk a weboldalon a hajszárítók közül. Igazából, ha én valami olyan eszközt vásárolok, amit tartósan használok, akkor inkább kiadok érte egy kicsivel több pénzt, minthogy hónapok múlva tönkremenjen. Erre szoktam mondani, hogy az olcsó sokszor drágább.
A megfelelő hajszárító kiválasztását nem csak a szöveges segítség és az árak segítik, hanem a különböző szűrők is. Ki lehet választani a gyártót, a hőmérséklet és a ventilátor fokozatot, azt, hogy szükségünk van-e hideg levegő funkcióra. Ezek mellett még a színt is kiválaszthatjuk, így nem kell végig lapozgatni a kínálatot, mert a megfelelő szűrési feltételek beállításával csak azokat a hajszárítókat fogja nekünk mutatni, amilyenre szükségünk van. Természetesen árak alapján is van lehetőség szűrésre.
Bár általában nem szoktam használni ezeket a szűréseket, de most kivételt tettem, mert nagyon fontos volt, hogy a legjobbat találjam meg. Kipipáltam tehát az összes, nekem megfelelő feltételt, és hipp-hopp meg is találtam a hajszárítómat. Bár nem olyan, mint amilyen a szállodában volt, mert annál végül sokkal jobbat sikerült találnom.