Másodállást keresek. Na, nem a pénz kedvéért, mert abból szerencsére nincsen hiány, hanem azért, mert nagyon sok a fölös energiám, és szeretném jóra hasznosítani.
Én világ életemben dolgoztam, amióta elmúltam 12 éves. Nem telt el egy hónap se úgy, hogy ne a munka töltse ki a mindennapjaimat, ezért nem kezelem túl jól, ha nincs mit csinálni.
Gyerekkoromban a földeken dolgoztunk napszámban, ott egyértelmű volt, hogy nincs megállás, majd később bekerültem a dohánygyárba, és ott gyártottam a szivarokat 25 éven keresztül. Szerettem azt a munkát, de egy idő után azt éreztem, többre vágyom.
A feleségemmel spóroltunk, gyűjtögettünk folyamatosan, és a rendszerváltás után évben megvettük az első kiadásra szánt nyaralónkat.
5 év múlva már három házunk volt a Balaton partján és ez a szám mára 15-re emelkedett szerte az országban. Ennyi helyet fejben tartani is nehéz, nem, hogy üzemeltetni, szóval nem csoda, hogy az ember beleszokik a pörgésbe, abba, hogy folyamatosan pörög, nincs megállása egy pillanatra sem.
Sokszor megkaptam már a kérdést, hogy miért nem dőlök hátra és élvezem, amit felépítettem, de én ilyenkor mindig elmondom, hogy ezt nem magamnak csináltam, hanem a gyermekeimnek.
Én az ő jövőjüket akartam ezzel a vállalkozással bebiztosítani, és szerencsére ez sikerült is, mert mára családi vállalkozásként majdnem az egész család a vendéglátásban tevékenykedik, mindenkinek megvan a maga dolga, és mindenkinek rendes megélhetést biztosítanak a kiadásra váró apartman házak.
Viszont, mióta beszálltak a gyerekeim, nekem egyre kevesebb dolgom van. Folyton azzal jönnek, hogy majd ők megcsinálnak mindent, én pihenjek csak, és nem értik meg, hogy nem akarok és nem is tudok folyton pihenni. nekem erre a célra az a napi 6 óra alvás idő, amit képes vagyok fekve tölteni, tökéletesen elegendő, a többi időmet igyekszem hasznosan eltölteni.
De mivel teljesen kontroll alatt vagyok tartva, és mindenki figyeli munka közben minden lépésemet, arra jutottam, hogy bele kellene fognom valami másba, amire a többieknek nincsen rálátása és nem szólnak bele, mennyit vállalok és mit csinálok.
Már ki is találtam, mit szeretnék. Az évek alatt, míg dolgoztam, egyetlen dolog volt, amire saját kedvtelésemként, hobbimként sokat költöttem, és az a régiséggyűjtés volt. Egy komplett műteremnyi régiséget szedtem össze, és szívesen foglalkoznék is velük, cserélgetném, eladnám, vennék újakat.
Addig is elfoglalnám magam, és a gyerekeimet sem idegesíteném halálra a buzgóságommal.
Már azt is kitaláltam, hogy ezeket a tranzakciókat a neten keresztül kellene lebonyolítanom, hiszen nincs kedvem vele rohangálni a világ egyik végéből a másikba, viszont ha neten keresztül csinálnám, sokkal több lehetőségbe belefutnék, és itt a gyorsaság döntő, hiszen a régiségekből az esetek többségében csak egy, vagy néhány darab van.
Észnél kell lenni, ha az ember meg akar kaparintani valamit.
Én hamar megtanultam kezelni a netet, még az előtt, hogy ennyire populárissá vált volna, ezért is ilyen sikeres az előző vállalkozásom is, mert az elsők között hirdettem magam az interneten.
Most egy webáruházra gondoltam, ahova feltöltögetném a tárgyaimat és ahova más is feltehetné, és lehet egymás között kereskedni.
A webáruház készítés árak nagyon sokrétűek, sok aspektus van, amit figyelembe kell venni egy ilyen helyzetben, mikor az ember erre adja a fejét, de szerintem nekem nem kellene annyira bonyolult oldal.
Inkább a designra fordítanék nagyobb hangsúlyt, úgy hiszem.
Ki is találtam már, hogy bordót szeretnék, olyan hatással, mint egy bársonyszőnyeg, hogy eleganciát tükrözzön és minőséget mutasson a látogatók felé.
Már a köszöntő szöveget is megírtam nagyjából, és azt is tudom, milyen felépítést szeretnék az oldalamra.
Szóval ezzel foglalatoskodom mostanában, mert ezt legalább hagyják.
Senki nem szól bele, nem csitítanak és nem akarják kivenni a kezemből a dolgokat.
Rossz dolog, mikor az ember megöregszik és tudomásul kell vennie, hogy a gyerekei átvették az uralmat.
Már nem én mondom meg, merre van az arra, én maximum csak tanácsot adhatok, úgy is azt csinálják, amit csak akarnak.
És lassan nem csak a gyerekeim, de az unokáim is túlnőnek rajtam.
A legidősebb éppen a múlthéten lett 21 éves, ő is vendéglátást tanul, hogy később beszállhasson a családi üzletbe, és kivehesse ő is a részét a tortából.
Alapvetően boldog vagyok, hogy bevált a tervem, és meg tudtam csinálni, amit akartam.
De rájöttem, hogy kell nekem mégis csak egy saját birodalom, ahol én vagyok az úr, és az én szabályaim szerint történnek az események.
Erre lesz tökéletesen megfelelő az új webáruházam.
És ha szépen beindul a dolog, ezt is a gyermekeimre és unokáimra hagyományozhatom, hogy legyen még egy láb, amire támaszkodhatnak.
De addig is, míg el nem jutunk idáig, folytatgatom a tervezgetést, és csak remélem, hogy sokáig titokban tudom tartani a tervemet, mert ha kitudódna, rögtön ebbe is belemászna valamelyik, mondván, hogy óvni akarnak.
De vajon mitől kell engem megóvni?
A munkától?
Nem gondolnám, hogy így lenne, de ha igazuk is van, akkor sincsen, mert majdnem, hogy 100 %-ig biztos vagyok benne, hogy annak köszönhetem a fittségem és jó egészségem, hogy nem vagyok hajlandó leállni, és megpihenni.